| A város területe már 4000 évvel ezelőtt is lakott volt, bizonyítja ezt többek között a feltárt bronzkori telep ( Kr. e. 1800). Érd és Százhalombatta határában található a Dunántúl legnagyobb halomsírmezője, a vaskori Hallstatt kultúra temetkezőhelye. A névadó "százhalmokat" sokáig hun síroknak tartották. A rómaiak idején Pannónia része volt - ekkor a kelta eredetű eraviscus törzs lakott ezen a vidéken. A rómaiak katonai tábort építettek itt, amelynek az őslakosság nyelvéből eredő Matrica nevet adták. A katonai tábor maradványai a dunafüredi rész déli peremén láthatók. A II. században a palánktábor helyén kőtábor épült. A római birodalom bukása után a hunok, különböző germán népek és az avarok éltek itt. A virágzó Matrica a népvándorlás időszakában elpusztult, a honfoglaló magyarok kissé távolabb hozták létre településeiket: Bátét, Felsőbátét és Százhalmot. Ezek a török alatt elnéptelenedtek - majd a XVIII. században újjáéledtek. Először Százhalom népesedett be szerbekkel. A három községet 1903-ban egyesítették Százhalombatta néven, majd 1950-ben Fejér megyétől átcsatolták Pest megyéhez. Az óvárosi szerb templom a XVIII. században épült. A falu a XX. század közepéig az átlagos községek életét élte. A fordulatot a 60-as évek nagyléptékű ipartelepítő politikája hozta. A felépülő két óriási üzem a Dunai Erőmű és a Dunai Olajfinomító magával hozta az új lakótelep és lakóházak felépítését, korszerű kereskedelmi és vendéglátó egységek, oktatási és közművelődési intézmények, sportlétesítmények létrehozását, megfelelő úthálózat és közlekedés kialakítását. 1970. április elsején lett Százhalombatta város. Állandó és ideiglenes lakóival együtt ma a város közel 20 ezer embernek nyújt otthont és ad megélhetést. A város történetét a Matrica Múzeum tárja a látogatók elé. |