| Kő- és rézkori tárgyi emlékek, a népvándorlás és a honfoglalás idejéből származó leletek egyaránt előkerültek a város környékén. A honfoglaló magyarok már a IX. század végén megtelepedtek a vidéken; Gyarmat az egyik honfoglaló törzs neve volt. IV. Béla 1246-ban adományozta Gyarmatot a Balassák ősének, Detre fia Miklósnak. A tatárjárás alatt elpusztult a falu temploma, az új 1291-re épült fel. 1330-tól tartottak Gyarmaton országos vásárokat és a XV. században megkezdődött a település városiasodása is. Gyarmat 1500-ban került véglegesen Hont vármegyéből Nógrádba. A török 1552-ben szállta meg, miután a várvédők Drégely elestének hírére elmenekültek; véglegesen csak 1683-ban került újra magyar kézre. A város pedig 1790-ben lett Nógrád vármegye székhelye. Az első világháború után a helyi polgárok fegyvert fogtak, és 1919 január 29-ikén kiverték a megszálló cseheket, Balassagyarmatot, 18 környékbeli községet és az Ipoly-völgyi vasútvonalat mentve meg a trianon utáni Magyarországnak, bár az Ipoly jobb partján fekvő városrész csehszlovák fennhatóság alá került. A második világháború idején a város jelentős része romba dőlt. Balassagyarmat fejlődését visszavetette, hogy 1950-ben elveszítette megyeszékhely rangját. A város építészeti látnivalói: a volt a vármegyeháza, a klasszicista műemlék börtön, a barokk római katolikus templom, a szerb templom, a megyei bíróság és a Palóc Múzeum. A Nyírjes üdülőterületén hét mesterséges tó található. A város része Ipolyszög is, amelynek 106 hektáros, Égerláp nevű része a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Balassagyarmat legnagyobb ipari üzemei a bútor- és a kábelgyár, illetve a fémipari rt. Az egyéni vállalkozók száma meghaladja az ezret, a társas vállalkozásoké is közel 300. A hagymányokra alapozva jelentős a kereskedelem és az iskolaváros jelleg is: négy általános és négy középiskola működik itt, falaik között mintegy hatezer diák tanul, közöttük szlovákiai magyarok is. A város kórháza 680 ágyas. |