| Komárom-Esztergom megye köszönti Önt
Komárom-Esztergom megye Magyarország nyugati felében, a Dunántúl északi részén terül el; 2250 négyzetkilométeren — amellyel az ország legkisebb megyéje a 19 közül — 312 ezer ember él. Így átlagos népsűrűsége 140 körül van, ami mutatja: lehet valami vonzerő a tájban. A földrajzi-gazdasági szervezőerők — és a történelmi hagyományok — hatására a megye mai területén 73 település — köztük nyolc város — alakult ki. Ősünk már akkor megtelepedett itt, amikor az ide-oda vándorlás még jellemző életforma volt; itt az emberiség történetének kezdeteitől mindig élt ember — nyilván nem véletlenül.
Ennek legkorábbi és legismertebb nyomai Vértesszőlős község területéről származnak, mégpedig az alsópaleolitikumból. „Sámuelnek”, a vértesszőlősi előembernek kb. 350 ezer éves nyakszirtcsontja és a hatvanas években ezzel együtt előkerült leletek az egyedüli ismert tanúi az egész Kárpát-medence ekkori történetének. A közismert bemutatóhely a korszak állatvilágát is elénk rajzolja, hiszen a hévvízes források iszapjában hemzsegnek a lovak, bölények, orrszarvúak jégkorszaki őseinek lábnyomai. A feltörő meleg forrásokkal gazdag, változatos domborzat, a megyét ma nyolcvan kilométerén szegélyező nagy vízi országút a Duna, az erdők és tavak jó életteret adtak; az építőkövet, nyersanyagokat, halat-vadat kínáló vidéken valamennyi történelmi kor letette névjegyét.
A Római Birodalom védvonalának, a Limesnek őrtornyai egymástól kiáltásnyi távolságra álltak egykoron, a rómaiak által épített úthálózat nyomai ma is behálózzák a megyét. Nem csoda hát, ha Magyarország történelmében is központi szerep jutott ennek a vidéknek.
Itt, Esztergomban kapta meg a királyi koronát 1000-ben Szent István, akit a magyarok államalapító királyukként tisztelnek. Esztergom vára ezután a tágabb környék egyik meghatározó centruma lett.
1543-tól a török hódítások határa, hogy majd az élet, másfél évszázadnyi török pusztítás után újra megindulhasson itt. A másik két fontos királyi vár a tatai és az egész Észak-Dunántúl történelmére nagy befolyást gyakorló komáromi vár — amely azonban a Duna túlpartján, ma szlovák területen áll. Esztergom ugyanakkor egyházi székhely is, a magyar katolicizmus fellegvára, a mindenkori prímás-érsek lakóhelye és mint ilyen, történelmi események szintere és műemlékek máig gazdag tárháza.
A történelem nagy eseményei mellett persze a hétköznapok „apró” történései is alakították az itteniek életét. Mesteremberek és parasztok, főurak és nincstelenek népesítették be a vidéket, az éppen adott kor társadalmi tagozódása szerint, és hagyták hátra kezük nyomát az átalakított, művelésbe vett természeti tájon, a városok épületein, hidakon, utakon és azokon a tárgyakon, amelyeket ma vagy a régészet, vagy a népművészet körébe sorolunk.
Hogy milyen is közelebbről az a bizonyos természeti táj? Meghatározó a középhegységek jelenléte. A százmillió évekkel ezelőtt itt hullámzó sekély tengerek üledékeiből lerakódott mészkövek adják a mai Gerecse-, Vértes- és Pilis-hegységek anyagát. A négy-ötszáz méter átlagos magasságú erdőborította hegyek testén rég fölhagyott — és művelt — kőbányák mutatják: a híres gerecsei vörösmárvány, a piszkei mészkő, amely nemcsak idehaza, de Európa-szerte előkelő paloták építőköve volt, mindig a táj kincsei közé számított.
A középhegységi erdők gazdag, és nemzetközi összehasonlításában még mindig kiemelkedő állatvilágnak adnak otthont, az eredeti, természetes növénytakaró számos ritkaság élőhelye. A botanikailag különlegesen értékes Szádler-husáng mellett az orchideafélékhez tartozó kosborok több faja él a Gerecsében. De a ritka ragadozó madár, a kerecsensólyom is a táj lakója, ahogy parlagi sassal, hollóval, kövirigóval is találkozhat az érdeklődő természetjáró. Aligha véletlen, hogy mindhárom hegység területének nagy része — bennük a számos különleges barlang, különleges barlangi képződmény külön is — természetvédelmi terület. De madarakért nem kell feltétlenül az erdőbe menni: a tatai Öreg-tó nemzetközileg védett területén őszi-tavaszi vonuláskor nemritkán tízezernyi vadlúd pihen, még a vonuló vízimadarak nemzetközi országútja is itt vezet át...
A művelésre alkalmas szelíd dombokon gabonatáblák váltogatják egymást, a mezőgazdaság sok mindent képes itt megtermelni, még tájjellegű borok is teremnek a gondozott szőlőkultúrákban.
Az ember közvetlen környezete, a város, a település viseli az egymás utáni korok emlékeit — már amelyiket valamilyen háború vagy más pusztítás el nem tüntetett. A műemlékek száma a történelem által megkímélt országokéihoz képest egész Magyarországon kisebb; a Kárpát-medencében, Európa örök ütközőzónájában, s annak is kivált „legforgalmasabb” helyén sok minden csak romokban maradt. Például a kisebb várak zöme, Gesztes vagy Vitány egykoron stratégiai helyen voltak, mára eredeti szépségük egy része odalett. De akad azért látnivaló bőven.
Például a már említett Esztergomban, a Duna-kanyar gyöngyszemében, amelynek varázsáról költők énekeltek. E városka igazi kincsesház. A középkori vár maradványai, Közép-Európa legnagyobb temploma, az egész tájképet meghatározó Bazilika, vagy a sajátos hangulatú Víziváros nem ereszti el egykönnyen az embert. De a hihetetlenül gazdag egyházi gyűjtemény, a Keresztény Múzeum, vagy a világhírű ötvös remekeket őrző Kincstár ugyanígy igazi unikumnak számít.
Tata a barokkos hangulatú kisváros tavaival, az Esterházyak által épített épületeivel — Fellner Jakab, a tervező korának egyik legjelentősebb építésze volt — az Öreg-tó fölé magasodó Zsigmond-korabeli várkastéllyal — amely ma múzeum — ugyancsak vonzó idegenforgalmi célpont. A régi, megőrzött malmok, a rekonstruált, vízeséssel, műromokkal gazdag, botanikailag is érdekes Angol-park a Cseke-tóval — mind-mind kínálnak látnivalót.
És nem messze innen, egy Oroszlány nevű város mellett a Vértes rengetegében megbújva egy másik barokk emlék, a kamalduli szerzetesek kolostora, a némabarátok gyönyörűen felújított cellaházaival.
A sor folytatható, akár a Bakonyalja falvainak népi építészeti emlékeivel, akár a német vagy szlovák nemzetiségű települések jellegzetes faluképével, építési szokásaival. De említeni kell a megyeszékhely, Tatabánya Kő-hegyen álló jelképét, Európa legnagyobb madárszobrát, amelyik Árpádnak , a honfoglaló magyar fejedelemnek az alant, a Bánhídai síkon elért győzelmére emlékeztet.
Múzeumok és tájházak, bemutatóhelyek és emlékművek vezetik településről-településre, évszázadról-évszázadra az erre járót. Hogy mi van itt még?
Idelátogatni sok mindenért érdemes. Az erdők egy része igazi vadászparadicsom, a nemzetközileg elismert magyar nagyvadtrófeák közül nem egy innen került ki. Szarvas, vaddisznó, őz, muflon — és persze apróvad, vízivad kerül terítékre, a táj igazán alkalmas vadászromantikára. De jöhetnek a horgászok, csendes helyeken, nyugodtan pihenve találnak módot a horgászatra akár a tavakon, akár a Dunán. És persze a vízisportolni vágyók, vagy akik a természetet vágyják megfigyelni: gyalogtúrákat tehetnek a hegyekben, nomád körülmények között táborozhatnak vagy fotózhatják a növényeket-állatokat.
Bábolna, Kisbér híre a lovassport kedvelők között alígha ismeretlen, de lehet lovagolni Tatán is. Ahol egyébként egyedülálló geológiai mintaterület mutatja meg százmillió évek lerakódott rétegeit. Komáromban termálvíz tör a felszínre, a mozgásszervi betegségekben szenvedők évről évre visszatérnek ide bajukat enyhíteni. A Bakonyalja kistelepülései hamisítatlan falusi romantikát igérnek,a gombát, vadgyümölcsöt termő erdők, a tiszta levegő, az esténként az erdőszéli legelőkről hazatérő tehenek kolompja és az itt élő emberek őszinte vendégszeretete az alapja az itt kialakuló vendégfogadásnak.
A megye számos helyén kulturális és folklórrendezvények, sportfesztiválok, várjátékok és nyári színházi előadások, sétáló hangversenyek, kiállítások mutatják időről időre: hány arca, mennyi színe van ennek a kis megyének. |