| A megye ÉNy-i részén a szlovák határ közelében elterülő, valamikor szebb napokat megélt nehézipari központ. A Hangony-patak és oldalvizeinek szabdalt völgyeiben polipszerűen szétterülő város máig nem tudta kiheverni az utóbbi évtized gazdasági lépésváltását.
Vasúti végállomás a Miskolc-Ózd vonalon, regionális autóbuszközlekedési csomópont, közvetlen járatokkal Budapestre, Miskolcra stb.
A környéket már a bronzkorban is lakták. A honfoglaló magyarság hamar megjelent a tájon. (Kun) László király idejéből származó oklevelekben már szerepel. A mai város határában állt a tatárjárás előtt Vasvár (Sasvár) erőssége, mely az Árpád korban a királyi vasművesek központja volt.
A terület már a 18.sz. végétől a Sturman család birtokába került, akik már a hétéves háborúban Mária Terézia királynő hadseregének vasanyag szállítói voltak.
1808-ban a vashámort a Murányi Unió, majd 1856-ban az akkor megalakult Rimamurányi Vasművelő Társulat vette át, mely 1881-ben egyesült a Salgótarján Vasművelő Társulattal.
Így jött létre az akkori Magyarország leghatalmasabb vasipari vállalata. Az 1920-as, 30-as évek vezetése a gyárat nemzetközi viszonylatban is versenyképessé tette. A kohászat a környékbeli szénbányászattal együtt 1987-ig meghatározó a város fejlődésében.
Ózd nem rendelkezik jelentős műemlékekkel, de a közigazgatásilag hozzácsatolt Szentsimon 13.sz-i, román stílusú temploma figyelmet érdemel 15.sz-i falfestményeivel. A kohászat múltját mutatja be a Gyár út 10.sz. alatti múzeum. |