| Zsákutcás kisközség a Belső-Csereháton, a Mánta-patak egyik oldalágának völgyfőjében. A települést mindössze napi egy járatpár köti össze Szikszóval.
A terület eredetileg a királyi család magánbirtoka volt, majd Kálmán herceg a jászói prépostnak adományozta, melyet IV. Béla 1255-ben megerősített. A 14.sz-i, országszerte sok áldozatot szedő „fekete halál" Nyésta lakóit is megtizedelte. 1629-ben a török komoly pusztítást végez: sokakat megöl, vagy elhurcol. Akik tudnak, a közeli erdőkbe menekülnek. 1641-ben meghódol a falu, s kétfelé adózik. 1715-ben csak 2 jobbágy és 1 zsellér lakja, majd ruszinokkal települ újra. Az egyházi birtokon uralkodó rossz viszonyok miatt egyre többen szöknek el.
A 19.sz. végén fellendülő gazdálkodás, a gyarapodás századunk 50-es éveiig tartott. Innen indul a lassú, majd egyre gyorsuló leépülés, a lakók elvándorlása.
Érdekes látnivaló a hagyományos parasztházak sora az udvari csűrökkel. A falun áthalad az OKT kék sáv és a Cserehát turistája piros sáv jelzése. |