| Alföldi jellegű kisváros a megye déli részén; a Borsodi mezőség központi települése. Vasúti végállomás a Miskolc-Mezőcsát szárnyvonalon; regionális autóbuszközlekedési csomópont.
A terület ősidőktől lakott: a közeli Tisza gyakori kiöntései miatt több település létezett már a bronz- és a rézkorban is e helyen. A honfoglalás után az Örsur nemzetség birtokolta a környéket. Első írásos említése 1225-ből származik, Sath alakban. Első birtokosai a falu neve után Csátiaknak nevezik magukat. Már a 14.sz-ban jelentős egyháza van. Később fontos birtokosa a Tornallyai család, majd a 17.sz-tól a Rákóczi família.
A törökök több sikertelen próbálkozás után meghódoltatják. A zivataros években több pogánytámadás is éri, mire hosszabb időre elnéptelenedik. Az újratelepülés után hamarosan a táj központjává válik. 1698-ban Lipót császár vásártartási jogot ad, majd a nemesek kérésére vámszedő helyet jelöl ki. A fejlődés eredményeként a 18.sz. elején városi rangot kap. A 19.sz. végén megindult nagyarányú iparosítás elkerülte a vidéket. A fejlődés megtorpant. Jól prosperáló ipari vagy mezőgazdasági üzem ma sincs a településen. A lakosság száma a századelőhöz viszonyítva alig változott, pedig akkor Borsod vármegye 4. legnépesebb helye volt.
Híressé vált a mezőcsáti fazekasság, mely a 18.sz. végén alakult ki. A legtöbb mester a kisnemesek közül került ki; az alkalmazott minták az ő világukat tükrözik. Ismert termékeik a festett Miska-kancsók, a butykosok, tálak, tányérok.
A városka déli határában termálvízre épült strand működik, melyet még kevesen ismernek.
Több évet töltött a településen Egressy Béni híres zeneszerzőnk, valamint itt született 1843-ban Kiss József költő, lapszerkesztő. |