| A Hegyhát keleti részén elterülő község már a kőkorszakban is lakott volt. A vár első írásos említése 1332-ből származik. Ennek építése a település püspöki kézbe kerülésével indult meg román, illetve római kori maradványok helyén. A község közigazgatási központként funkcionált a török hódítás alatt, majd annak vége felé várát felrobbantották. Épen maradt ülőfülkéje páratlan Európában. A bencés apátság megtelepedése ugyancsak összefügg a település XV. sz.-i megerősítésével. A biztonság növekedésének volt köszönhető az iparosok megtelepedése is. Az egykori molnárok jelentőségére utal a szárazmalom és a molnárház, amelyek agrártörténeti emlékek. A túlnyomóan katolikus lakosság plébániatemplomát a XVIII. sz. utolsó harmadában építették a bencések apátsági templomának helyén, egyes középkori részleteket felhasználva. A község lakosságának nemzetiségi összetétele csak a XIX. sz. elejétől változott meg, ekkor jelentek meg a német betelepülők. A település híres szülötte Kiss György szobrászművész, akinek az alkotásai szülőhelyén kívül leginkább Pécsett és a fővárosban láthatók. A település gazdasága a XIX. sz. végétől élénkült meg a közlekedési kapcsolatok javulásával és a bányászat felerősödésével. Az igazi áttörés a II. világháborút követően ment végbe a nehézipar, elsősorban a bányászat fejlesztésének köszönhetően. Az 1990-es évekre a racionalizálás eredményeként felhagytak a szénkitermeléssel, és a korábban prosperáló község gazdasági jelentősége csökkent. A rendszerváltással járó önkormányzati önállósodás eredményeként külön vált Máza és Szászvár. |